A kávéfogyasztás alapkelléke a jó minőségű kávé, és az igényeinknek, szokásainknak leginkább megfelelő kávéfőző. Ha ezek megvannak, akkor a kávé már elkészülhet. Azonban, mint mindent, a kávézást is tehetjük kellemesebbé, személyesebbé – élményszerűbbé – miközben néhány kiegészítővel a minőségen is jelentősen javíthatunk!
Az első, ami eszünkbe juthat, az a tejhabosítás, hiszen sokan vannak, akik a fekete kávé helyett valamelyik tejes variációt részesítik előnyben. Hasznos kiegészítő információ lehet számukra, hogy az egyik kézi forrázáshoz használt eszköz, a french press tejhabosításból is jeleskedik, hiszen néhány pumpálás csupán, és kellemes, lágy tejhabot önthetünk belőle a csészénkbe.
A kávédarálók és a különféle aromazáró kávésdobozok azoknak jöhetnek jól, akik szemes kávéból szeretik elkészíteni kedvenc italukat, és szeretnék az utolsó pillanatig a lehető legjobb minőségben tárolni a kávészemeket. A darálók között elektromos és kézi megoldásokat is találunk, a legtöbb esetben mindkettőnél állítható őrlési finomsággal.
Így mindig a kávé elkészítésének megfelelő őrleményt készíthetünk, míg a kávésdobozok esetén olyat célszerű választani, ami kapcsos zárral, esetleg szilikontömítéssel is rendelkezik, hogy a lehető legtovább optimálisan tárolhassuk benne a kávét.
A kapszulás kávéfőzők esetén természetesen jóval kevesebb dolgunk van, akár az aromák megőrzéséről, akár a tárolásról beszélünk, azonban egy esztétikus tároló a benne elhelyezett kapszulákkal a konyha díszeként is funkcionálhat, és mégiscsak egyszerűbb ebből elővenni a vágyott ízt magába záró kapszulát, mint a dobozokból előhalászni.
A tárolás és az elkészítés után jön az egész folyamat lényege, az ízlésünknek, hangulatunknak megfelelően elkészített kávé elfogyasztása. Bár a lényeg nyilvánvalóan az íz, a fogyasztás hangulatához jelentősen hozzájárulhat, ha stílusos, trendi, vagy épp a kedves mintázattal díszített kávéscsésze- és bögre kínálatból is megtaláljuk azt, amelyiket igazán közel érezzük magunkhoz.
Emellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy ma már sajnos sokszor rohanással telnek a reggelek, így nem feltétlenül van idő leülni, és kényelmesen elfogyasztani a kávénkat.
Ha ismerős a reggeli rohanás érzése, de nem szeretnénk egy finom, otthon elkészített kávé nélkül nekivágni a napnak, akkor a különféle to-go kávésbögrék közül is érdemes beszerezni egyet, hiszen így a kívánt hőmérsékletet is tovább megtarthatjuk, miközben egy igazán stílusos, praktikus kiegészítővel is gyarapítjuk a mindennapokban használt készletet.
Természetesen a különféle, kávékhoz kapcsolódó eszközök ajándéknak is ideálisak, főleg akkor, ha elég jól ismerjük a megajándékozottat, és tudjuk, hogy mi az, ami a legjobban passzol a stílusához és a ritmusához – ebben az esetben nem csak karácsonykor, hanem az év közben bármikor örömet szerezhetünk egy jól megválasztott bögrével, vagy épp dobozzal!
Kép forrása: Tchibo webáruház
Támogatott tartalom